Cadmus fordítás Cadmus
Biztonságpolitika

2016. 04. 11.

Az USA 3000 tonna fegyvert szállított az Al-Kaidának és társainak

2016. 04. 11.

A Janes c. brit katonai szaklap kiderítette, hogy az Egyesült Államok a CIA-n keresztül még mindig több ezer tonna fegyvert szállít az al-Kaidának és társainak Szíriába.

A Janes megtalált a FedBizOps.gov kormányzati oldalon két, robbanékony anyagok szállításáról szóló kérvényt a romániai Konstancából a jordániai Aqaba kikötőjébe az amerikai haditengerészet megrendelésére. Az első kérvény 2015. november 3-ára datálódik, és 81 konténerről szól.

A szállítmány a dokumentum szerint AK-47-esekeből, RPG7-esekből és 9K111M Faktoria páncélelhárító fegyverekből áll. A származási ország Bulgária, Horvátország és Románia.

Az első hajó december 5-én hagyta el Konstancát és onnan a törökországi Agalaron keresztül hajózott a jordániai Aqabába 1000 tonnás szállítmánnyal. A második hajó, 2000 tonna szállítmánnyal március végén indult és április 4-én érkezett Aqabába.

Tudjuk, hogy a lázadók elég jelentős utánpótlást kaptak a hivatalos tűzszünet alatt. Azt is tudjuk, hogy a lázadók a fegyverek felét továbbadják az al-Kaidának.

Ahogy a Ron Paul Institute írja, ezek a fegyverek nem csak a helyi lakosság elleni támadásokban jutnak szerephez, hanem ugyanúgy Európa és Amerika utcáin.

Az eredeti cikk a Janes szerzője által Twitteren közreadva:

 

Orientalista.hu – Jack Fall

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑