2019. 02. 13.

Asia Bibi továbbra sem hagyhatja el Pakisztánt

A vád alól nemrég felmentett keresztény nő ügyében nem történt érdemi előrelépés, még úgy sem, hogy a pakisztáni legfelsőbb bíróság jóváhagyta a jogerős ítéletet a felmentésről – írta meg az ICC.org.

A család egyik barátjának beszámolója alapján Asia Bibi sorsa továbbra is kérdéses, mert ő maga sem tudja, hogy mikor hagyhatná el Pakisztánt.

Annyi bizonyos, hogy a nőnek és férjének el kellett hagynia Iszlámábádot, ahonnan Karacsiba költöztek egy meg nem nevezett helyre.

Különböző beszámolók szerint több diplomata is azon dolgozik, hogy a házaspárt kijuttassák az országból, amire előreláthatólag középtávon látnak lehetőséget.

Egyelőre Asia Bibit egy szobában tartják, aminek az ajtaja csak akkor van nyitva, ha enni visznek neki. Teljesen azonban nincs elzárva a külvilágtól, de telefonálni csak reggel és este van lehetősége.

2018. október 31-én a pakisztáni legfelsőbb bíróság felmentette Asia Bibit a szentségtörés vádja alól, amelynek következtében halálos ítéletének végrehajtására várt a börtönben majdnem egy évtizeden keresztül. A felmentést követő három napban óriási tüntetések alakultak ki az egész országban, amelyet szélsőséges vallási csoportok szerveztek számos helyszínen.

Ezt követően a pakisztáni kormányzat felülvizsgáltatta az ítéletet, amelyben a legfelsőbb bíróság ismét a felmentés mellett döntött. Ennek ellenére a nő nem hagyhatta el az országot, hogy csatlakozhasson a lányaihoz, akik közben menedékjogot kaptak Kanadában.

S4C.News

, , ,




Back to Top ↑