Az izraeli palesztinok 49%-a támogatná Ganz kormányát

Egy vasárnap napvilágot látott közvéleménykutatás szerint a Kék-Fehér pártot vezető Gantz a legnépszerűbb az izraeli palesztinok körében, szemben az ezt ellenző 33%-al- írja az i24News izraeli hírportál.

A kutatást a Katonai Rádió rendelte meg. A mérés azt is elmondja, hogy az izraeli palesztinok 49%-a, akik a négy palesztinok pártból álló Egyesült Arab Listát alkotják koalíción kívülről is támogatnák a Gantz féle kormányt még akkor is, ha annak tagja lenne a szélsőjobboldali Avigdor Liberman által vezetett Jiszráel Béténu párt is.

Liberman nem számít az izraeli palesztinok kifejezett barátjának, hiszen megnyilatkozásaiban többször is tett olyan kijelentéseket, melyek szerint a Gázai-övezetet vissza kellene venni a palesztinoktól illetve, hogy az izraeli palesztinoknak hűségesküt kellene tennie az ország iránt.

A felmérésben résztvevő izraeli palesztinok 18%-a vagy tartózkodott a válaszadástól vagy nem volt határozott véleménye a kérdéssel kapcsolatban.

Érdekes azonban, hogy ezzel párhuzamosan a Haaretz nevű izraeli napilap mérése alapján az izraeli palesztinok 37%-a azt is támogatná, hogy egy esetleges Gantz-Liberman kormány koalíciójába az Egyesült Arab Liga is belépjen. Ez a fordulat azért is különösen érdekes, mert az izraeli palesztinok pártok korábban semmilyen kormányba nem kívántak belépni, mondván, hogy jelenlétük legitimizálná Izrael megszálló politikáját.

i24News, Neokohn.hu

Sharing is caring!

, , , , ,




Back to Top ↑