ENSZ: több mint 230 ezren haltak meg a jemeni háborúban

Becslések szerint mintegy 233 ezer ember vesztette életét a jemeni polgárháború hat évében – közölte kedden az ENSZ.

Az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatalának (OCHA) jelentése szerint a halálos áldozatok közül mintegy 131 ezer olyan okok miatt lelte halálát, mint az élelmiszer, az egészségügyi ellátás és az infrastruktúra hiánya.

Az OCHA szerint “ez a megdöbbentő szám sajnálatos és elfogadhatatlan”, a hivatal szerint a konfliktus tovább fokozódott 2020-ban, aminek következtében sokkoló méreteket öltött a civilek szenvedése. Az OCHA azonnali tűzszünetre szólított fel az arab-félszigeti országban.

A fokozódó konfliktus és a hosszan tartó gazdasági blokád miatt a humanitárius szükségletek tovább nőttek Jemenben, ahol 24,3 millió ember fog humanitárius segítségnyújtásra szorulni 2021-ben – hangsúlyozta az OCHA.
Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború a húszi síita felkelők és a rijádi száműzetésben élő Abed Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnökhöz hű erők között, amelyeket 2015 óta támogat a Szaúd-Arábia által vezetett koalíció.

Szaúd-Arábia attól tart, hogy regionális riválisa, Irán komolyabban megvetheti a lábát az Arab-félszigeten a síita felkelők térnyerésének következtében.

A jemeni polgárháborúban milliók váltak földönfutóvá, a konfliktus miatt a világ legsúlyosabb humanitárius válsága alakult ki az országban.

MTI

Sharing is caring!

, , , , ,




Back to Top ↑