Cadmus fordítás Cadmus

Iráni–európai feszültség egy hajó miatt

2019. 07. 07.

A gibraltári legfelsőbb bíróság tegnap két héttel, július 19-ig tartóan elrendelte a Grace 1 nevű iráni tartályhajó lefoglalásának meghosszabbítását arra hivatkozva, hogy a tankhajó megsértette a Szíria elleni szankciókat.

A Spanyolország déli csücskénél fekvő Gibraltár brit hatóságai csütörtökön átvizsgáltak és lefoglaltak egy tankhajót, amelyet azzal gyanúsítottak, hogy a Damaszkusz ellen az Egyesült Államok kérésére bevezetett európai uniós szankciók ellenére nyersolajat szállít Szíriába.

Josep Borrell spanyol ügyvivő külügyminiszter közlése szerint a szupertankert az Egyesült Államok kérésére állították meg a brit hatóságok. Az Európai Unió 2011 óta tiltja a kőolajszállítást Szíriának, de eddig egyetlen hajót sem foglaltak le a tengeren. A brit tengerészeti kereskedelmi hivatal szerint a Grace 1 nevű olajszállító május 13-án hajózott ki az Egyesült Arab Emírségekből, a Perzsa (Arab)-öbölből kihajózva megkerülte Afrikát, ahelyett, hogy a Szuezi-csatornán át haladt volna.

Az iráni külügyminisztérium bekérette a brit nagykövetet, hogy tiltakozzanak a hajó „törvénytelen és elfogadhatatlan” lefoglalása ellen. A teheráni külügyminisztérium szerint a hajó nemzetközi vizeken haladt, amikor lefoglalták. A diplomáciai lépés semmi kétséget nem hagyott afelől, hogy a panamai zászló alatt hajózó és egy szingapúri cég által üzemeltetett hajó iráni tulajdonban van – jelentette az MTI

Magyar Nemzet

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑