Katz: Izrael abszolút felkészült egy Irán megállítására irányuló katonai csapásra

Az izraeli külügyminiszter Olaszországban amiatt panaszkodott, hogy Európa vonakodik támogatni a Teheránra irányuló szankciókat, majd hozzátette: Izrael mindaddig nem tárgyal Bassár el-Aszaddal, amíg iráni erők állomásozhatnak a beleegyezésével Szíriában.

Izrael felkészült egy Irán elleni katonai csapás lehetőségére, amennyiben a szankciók elégtelennek bizonyulnak arra, hogy az iszlám köztársaságot nukleáris programjának és az Izraellel szembeni támadások korlátozására kényszerítsék

– mondta Israel Katz külügyminiszter egy olasz napilapnak a hétvégén.

Az olasz Corriere Della Sera pénteki kérdésére, miszerint lehetségesnek tart-e egy Irán ellen irányuló katonai csapást, Katz megerősítette: „ez egy lehetőség. Nem engedjük meg Irán számára a nukleáris fegyverek fejlesztését, illetve beszerzését. Ha az egyetlen lehetőségünk a katonai opció marad, akkor élni fogunk vele” – idézi a The Times of Israel.

Katz hozzátette: Irán újabb, a szaúdi olajlétesítmények elleni szeptemberi csapáshoz hasonló támadásokat tervez az Öböl-államok ellen.

„A Szaúd-Arábia és az olajszállító tartályhajók elleni akciók segítettek megértetni velünk, hogy Irán továbbra is erősnek érzi magát. Hírszerzési információink azt állítják, hogy ismét szándékában áll csapást mérni az Öböl-országokra. A szankciók fenyegetése nem elegendő. Az egyetlen visszatartó erő a rezsimre irányuló katonai fenyegetés maradt”— mondta Katz.

Katz a hétvégén azért utazott Rómába, hogy részt vegyen az éves MED fórumon, a mediterrán országok stratégiai konferenciáján, amelyet az olasz külügyminisztérium és a Nemzetközi Politikai Tanulmányok Olasz Intézete (ISPI) nevű agytröszt rendez meg.

Az izraeli külügyminiszter sajnálatosnak tartotta, hogy az európai hatalmak ragaszkodnak a 2015-ös nukleáris megállapodás megőrzéséhez, és veszélyeztetik a rezsim megfékezését célzó amerikai és nemzetközi szankciók sikerét.

Az újságnak elmondta, Izrael hisz abban, hogy „az amerikai nyomás és szankciók hatékonyak. Arra számítunk, hogy Irán próbálkozásai a nukleáris fegyverek beszerzésére és a terrorista csoportok támogatására mérséklődni fognak, de mindez könnyebb lenne, ha az európai országok is támogatnák az erőfeszítéseket. Mindaddig, amíg az irániak azzal tudják áltatni magukat, hogy Európa támogatja őket, nehezebben adják be a derekukat”.

A lap Izraelnek az Öböl-országokkal és Szaúd-Arábiával való együttműködésére vonatkozó kérdésére elmondta, hogy bár a részletekbe nem kíván belemenni, de azt meg tudja erősíteni, hogy van ilyen, „közös érdekekre” alapozott együttműködés.

Az együttműködés „lehetővé teszi számunkra, hogy azonosítsuk és kiküszöböljük azokat a veszélyeket, amelyekről tudomást szerzünk. Irán fenyegetése nemcsak Szaúd-Arábiát vagy Izraelt érinti, hiszen nagy hatótávolságú, nukleáris robbanófej hordozására is alkalmas rakétákról beszélünk. Nem véletlen, hogy Németország, Franciaország és Nagy-Britannia az ENSZ-hez fordult, mondván, Irán megsértette a megállapodásokat. Formálódik egy széles körű összefogás az iráni fenyegetés ellen”.

Neokohn.hu, The Times of Israel Európa

 

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑