Nem fél a többi muszlim kritikájától Izrael első hidzsábos női rendőrtisztje

Sabrina Saadi szerint itt az idő, hogy minden muszlim lány egyenlőnek érezhesse magát.

Sabrina Saadi az ország első hidzsábos rendőrtisztjeként történelmet írt Izraelben, karrierjéről nemrég a Jerusalem Post is beszámolt. A hölgy jelenleg a Kafr Kanna nevű különleges egységnél dolgozik vezető nyomozóként, ahol elsősorban fiatalokkal dolgozik együtt erőszakos és internetes bűncselekmények ügyeiben.

A lány egy beduin közösségben, Basmat Tabunben nőtt fel, és Haifa egyik neves iskolájában végzett tanulmányokat. Önkéntesként már korábban is csatlakozott a parti rendőrség soraiba, ám az iskola elvégzését követően nem állhatott rendőrnek, mivel nem felelt meg a követelményeknek — egészen addig, míg nem kapott egy telefonhívást a feltételek változásáról.

Sabrina Saadi. Kép: Al-Monitor/Facebook
Jamal Kharkash, az izraeli rendőrség igazgató-helyettese ugyanis arról értesítette, hogy a vallásos muszlim nőkre vonatkozó feltételek megváltoztak, így be is iratkozhat az Országos Rendőrtisztképző Intézménybe. Az iskola elvégzése után a lány máris megkezdte szolgálatát.

Elmondása szerint hosszú út vezetett el számára idáig, és számos harcon kellett keresztülmennie. Családtagjaitól és falujának lakóitól egyaránt heves kritikákat kapott. „A belépésem elején bántó sértéseket kaptam — mindegyiket Facebookon” — mesélte a lány, akinek több muszlim férfi is azt mondta, hogy az egyenruha helyett inkább otthon kellene maradnia.

„Vallásos muszlim családban nőttem fel, az anyukám nagyon vallásos, és hozzám hasonlóan napi ötször imádkozik, valamint hidzsábot hord” — mondta Saadi, aki a médián keresztül egyúttal üzent is a muszlim nőknek.

„A rendőrség jó otthont jelent számotokra. A szervezet lehetővé teszi, hogy továbblépjetek és bizonyítsatok magatoknak, valamint egyenlőnek érezhessétek magatokat” – mondta.

Shimon Lavi rendőrfőnök a lány története kapcsán szintén kiemelte, hogy fontos lenne: még több vallásos muszlim nő tudjon csatlakozni az izraeli egyenruhások közé a jövőben.

Jerusalem Post, Neokohn.hu

 

Sharing is caring!

, , ,




Back to Top ↑