Több mint száz életet követelt a szaúdi vezetésű koalíció bombázása Jemenben
2019. 09. 02.
Több mint száz életet követeltek a szaúdi vezetésű koalíció légicsapásai Jemenben vasárnap – közölte a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC).
Bombatalálatok érték egy, a síita húszik ellenőrzése alatt álló területeken található egykori egyetem épületét, amelyet ideiglenesen börtönként használtak.
A felkelők korábban az általuk ellenőrzött al-Maszíra televízióban több tucat halottról és sebesültről beszéltek. Mint mondták, a fogolytáborként működő létesítményben a harcok során elfogott 170 jemeni katonát tartottak fogva. A húszik szerint a fogolytábor helyszíne mind a vöröskereszt, mind a Rijád vezette katonai szövetség előtt ismert volt.
Franz Rauchenstein, az ICRC Jemenért felelős országigazgatója megdöbbentő és tragikus incidensről beszélt.
„Több mint száz embert megöltek” – mondta Rauchenstein, akit az AFP francia hírügynökség idézett. Az ICRC illetékese orvosi vészsegítséget kért a legkevesebb 40 sebesültnek, akiket a környező kórházakba szállítottak. „Egy ilyen épületet megtámadni megdöbbentő és szomorú, a foglyokat ugyanis nemzetközi jog védi” – tette hozzá.
A vöröskereszt munkatársai további áldozatok után kutatnak a romok alatt, de nagyon kicsi az esélye annak, hogy további túlélőket találjanak – mondta Rauchenstein.
A vöröskereszt egészségügyi ellátmányt és 200 hullazsákot küldött Damarba. A romok eltakarítását bulldózerekkel végzik.
A megbuktatott Al-Hadi ex-elnököt támogató szaúdi vezetésű koalíció közlése szerint a légicsapás a húszik egyik állását célozta a Szanaától 100 kilométerre délre fekvő Damar városában, ahol drónokat és rakétákat raktároztak.
MTI