UNICEF szerint Jemenben több gyerek vesztette életét az elmúlt napokban

Tizenegy gyerek vesztette életét Jemenben az elmúlt napokban végrehajtott támadásokban – áll az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) keddi közleményében.

Jóllehet a szervezet nem nevezte meg a támadókat, a közleményben említett helységek – a Hodeida tartománybeli ed-Durejhmi és Taiz városa – ellen a napokban a kormányellenes húszi lázadók intéztek támadásokat.

Az UNICEF felszólította a szembenálló feleket, tegyenek meg mindent a gyerekek védelmében, valamint leszögezte, hogy a civilek, illetve a civilek lakta települések elleni támadások nemzetközi jogba ütköznek.

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború a kormányellenes síita húszik és a nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz, a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz hű erők között.

A lázadók ellen 2015 márciusában lépett hadba a kormánycsapatokat támogató arab koalíció Szaúd-Arábia vezetésével. A polgárháborúban több mint százezren vesztették életüket, milliók váltak földönfutóvá.

MTI

Sharing is caring!

, , , , , ,




Back to Top ↑