Hungary Helps

2018. 09. 20.

Keresztény kéziratok megmentését támogatja a Miniszterelnökség a Közel-Keleten



2017-2018 folyamán a Miniszterelnökség 90.000 euró összegű támogatást nyújtott azon iraki, 13-14. századi, elsősorban keresztény kéziratok digitalizálására vonatkozó projektre, amelyeket Michaeel Najeeb atya menekített ki a moszuli Apáink domonkos templom könyvtárából és a Karahkous község egyházi gyűjteményéből a 2014-ben kezdődő ostrom idején.

Az UNESCO kiemelt célja, hogy hozzájáruljon Moszul kiemelkedő örökségi helyszíneinek újjáépítéséhez, illetve a város kulturális életének és oktatási intézményeinek felélesztéséhez, amit támogatva 2017-ben elindította a “Revive the Spirit of Mosul” (Moszul szellemének felélesztése) kezdeményezést.

A kezdeményezés keretében 2018. szeptember 10-én a Szervezet párizsi székházában – az UNESCO főigazgatója és az iraki kormány társelnökletével – Moszul városának rehabilitációjával foglalkozó nemzetközi konferenciát szerveztek.

A konferencián Magyarországot képviselő dr. Földváry Gábor örökségvédelmi ügyekkel kapcsolatos feladatok koordinálásáért felelős miniszteri biztos felszólalásában kiemelte, hogy “a Magyar Kormány prioritásként kezeli a régióban élő veszélyeztetett keresztény közösségek védelmét humanitárius, újjáépítési és fejlesztési támogatást nyújtva számukra, s segítve őket azon törekvésükben, hogy szülőföldjükön maradhassanak.” Hangsúlyozta; az utóbbi évek erőszakhulláma és terrorcselekményei veszélyeztetik a világ történelmi és vallási örökségeit.

A miniszteri biztos biztosította az UNESCO Világörökség Központot Magyarország folyamatos együttműködéséről az iraki Keleti Kéziratok Digitális Központja erőfeszítéseinek támogatásában, tisztelegve az évszázados tradíciók és Michael Najeeb atya munkája előtt, aki kiemelkedő szerepet játszott a fegyveres konfliktusok kirobbanását követően a domonkos rend kezelésében lévő többszáz éves kéziratok menekítésében és digitalizálásában, valamint biztonságba helyezésében az Iszlám Állam terroristái elől.

Kormany.hu – Miniszterelnökség

, , , , , ,




<


Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com