A halálos áldozatok száma még most is bizonytalan, valahol 9000 és 11,000 között.
Csaknem kétmillióan kénytelenek még mindig távol élni egykori otthonuktól, de a harcok vége óta már majdnem négymillióan tértek vissza.
Olyan, mintha Moszulban még csak most ért volna véget a háború. Egy évvel a terroristák kiűzése után még mindig törmelékek takarják a holttesteket és a fel nem robbant fegyvereket. Az ENSZ szerint nyolcmillió tonna robbanóanyag van a romok alatt. Moszulnak kevesebb mint harminc négyzetkilométerét tisztították meg eddig, de már nyolcszázezren visszatértek. Néhányan pedig soha sem hagyták el a várost.
— Éppen az ajtót nyitottuk volna a gyerekeimmel, amikor becsapódott egy bomba. Elvesztettem az eszméletemet. A lányom meghalt a kórházban, a fiam pedig még az úton — mesélt az Euronews-nak tragikus sorsáról Adil Abdul Ghany.
A kisfiú 3, a lány 11 éves volt. A harmadik gyerek, Nada túlélte, de a lány elvesztette a lábát, ahogyan az apja is, aki előtte taxisofőrként dolgozott. Ez a taxi most romokban áll az udvaron, a férfinek pedig vissza kell nyernie az erejét ahhoz, hogy újra felépítse az életüket.
Adil és Nada a 2014 óta ellátott hétezer olyan beteg közé tartozik, akik az egykori Handicap International, mai Humanity and Inclusion, vagyis Emberség és Befogadás által szervezett rehabilitációban vett részt. Ez az uniós humanitárius segélyből finanszírozott szervezet készítette fel őket a művégtag használatára.
— Nagyon sok gyerek van a betegek között. Vannak végtagtörések, amputálás, égés, és gerincvelő-sérülések is a bombázások miatt. Két szakaszban figyeljük meg a betegeket: a művégtag felhelyezése előtt és után. Utána is figyelnünk kell, és legalább háromszor ellenőrizni, hogy az eszköz jól működik-e — mondta Khalid Abdul Rahman fizikoterapeuta.
A harcok elmúltával Moszulnak, és más, korábban a terroristák kezén lévő területnek új humanitárius válsággal kell szembenéznie. Az Európai Uniónak, mint a régió egyik legfontosabb támogatójának a legfőbb kihívás a védelem és a rehabilitáció.
— A pusztítás mértéke még mindig jól látható a város nyugati részén, mutatva, hogy mekkora árat fizettek az itt élők a harcok alatt. A 14 ezer civil sérült 32 százaléka 5 év alatti gyerek volt. Bár a harcoknak már egy éve vége van, a rehabilitációra szoruló emberek száma még mindig nagyjából négyezer — mondta Luigi Pandolfi, az EU Humanitarian Aid munkatársa.
A városban, amelynek az egészségügyi ellátása romokban van, a Humanity and Inclusion, az olasz Emergency nevű szervezettel együtt azon dolgozik, hogy az áldozatok újra önellátók legyenek.
— 2017. március 3-án, amikor szökni próbáltam, az Iszlám Állam terroristáival találtam magam szemben. Elfogtak, és gondoltam, ha megmondom nekik, hogy szökni próbáltam, megölnek, ezért azt mondtam, hogy búzáért indultam, hogy enni adjak a családomnak. Tíz nappal később összehívták az embereket, és bemondták a hangosbemondóba, hogy elkaptak három tolvajt. Aztán fogtak egy hentesbárdot, és levágták a kezem — mondta Adil Khalid Basír az Euronews-nak.
Adil túlesett az utolsó kontrollon nyugat-moszuli otthonában, mielőtt a Protézis Központban kapott volna ellátást. A fizikoterapeuta ellenőrizte, hogy nincs-e duzzanat, és hogy a kar megfelelően mozog-e. Miután Adil készen állt, elutazott Irak keleti részére, hogy megkapja az új kezét, mi pedig elkísértük.